Vissza a Galériába
Főoldal
Siklóernyőzés
Fotó, Videó

Egyesült Arab Emirátusok, UAE

A gödöllői siklóernyősök évek óta részt vesznek az Egyesült Arab Emirátusokban külömböző reklám és bemutató repüléseken. Többen hónapokig kint tartózkodtak, repültek, siklóernyőzést oktattak. Sokat hallottam tőlük az emirátusokról, főként Dubairól. Sok szép felvételt láttam amit odakint készítettek.
2008 telén két társammal együtt én is meghívást kaptam Dubaiba. Nem nyaralni mentünk, a feladatunk bemutató repülés volt az államalapítás 37. évfordulójának ünnepén. Átrepültünk a télből a nyárba. Dubaiban laktunk és a fővárosban Abu Dhabiban repültünk éjszakai bemutatót segédmotoros siklóernyővel. Hármas köteléket alkottunk az Emirátusok zászlaját vontatva. Szépen ki voltunk világítva és a visszajelzések alapján nagy sikerünk volt. Az ottani emberekben nagyon erős a hazafias érzés és amikor mepillantották a levegőben a nemzeti zászlót százával villantak a vakuk alattunk. Rendkívüli látvány és felemelő érzés volt, amit akkor átéltünk.
Rövid időt töltöttünk kint, a napi több órás utazás és a feladatunk ellátása mellett sajnos nem sokat tudtunk kirándulni, várost nézni. Mindezek ellenére sok mindent láttunk ami felejthetetlen élmény számomra.
Sokan kérdezik milyen is valójában az ottani világ...? Erre röviden nem lehet válaszolni. Egy biztos, a gyönyörű, kristálytiszta tengeren kívül csak sivatag van, a többi ami szép az nagyrészt mesterséges. A földből gombamód kinövő felhőkarcoló erdők nagyon látványosak, az épületek szépek, impozánsak. Nagyon sok a zöldövezet, vannak gyönyörű partkok amelyeket mind mesterségesen telepítettek és folyamatosan öntözni kell. A természetes növényzet nagyon gyér. A szél viszi a homokot mindenfelé. Hazánk ehez képest egy nagy zöld kert. Persze a sivatagnak is megvan a maga szépsége.
A meleg, a napfény az ami itthon télen nekem nagyon jól jönne...

A képeket készítették: Gyurcsó Attila, Tardy Tamás, Berkes Zsolt, Viczián Csaba

 Indulás Bécsből, Emirates Boeing 777-tel  Boeing 777  A Balaton felett  Havas hegyek felett  Éjszakai érkezés a Dubai Nemzetközi Repülőtérre  Éjszakai érkezés a Dubai Nemzetközi Repülőtérre  Dubai Nemzetközi Repülőtér  A szállásunk Dubaiban  A szállásunk Dubaiban  Dubai, kilátás a szállásról  Dubai, kilátás a szállásról  Dubai, kilátás a szállásról  Dubai, kilátás a szállásról  Dubai, parkosított lakóövezet  Berkes Zsolttal és Tardy Tamással Dubaiban  Dubai  Dubai  Dubai  Dubai  Dubai  Dubai, Jumeirah Road és a Burj Al Arab Hotel  Breki és Tom a GMC-vel  Dubai tengerpart  The Jumeirah Beach Hotel - Dubai  Burj Al Arab Hotel - Dubai  Burj Al Arab Hotel - Dubai  Dubai tengerpart  Dubai külterületén  Autópályán Abu Dhabi felé  Autópályán  Útközben  Abu Dhabi, Zayed Sejk Mecset  Abu Dhabi, kikötő  Abu Dhabi, próbáljuk a felszerelést  Abu Dhabi, próbáljuk a felszerelést  Abu Dhabi, próbáljuk a felszerelést  Abu Dhabi  Abu Dhabi  Abu Dhabi, kikötő - ez volt a repülőterünk  Abu Dhabi, kikötő - ez volt a repülőterünk  Motoros sárkányon  Abu Dhabi  Abu Dhabi  Abu Dhabi  Abu Dhabi  Abu Dhabi  Abu Dhabi  Abu Dhabi  Abu Dhabi  Abu Dhabi, az öt profi pilótából álló magyar sárkányos csapat  Abu Dhabi, sárkányok felszállásra készen  Abu Dhabi, a magyar sárkányos csapat  Abu Dhabi, a magyar sárkányos csapat  Abu Dhabi  Abu Dhabi, a magyar siklóernyős csapat  A Micro Aviation Club Team Tóth László csapatkapitány vezetésével  Házigazdánk Tóth László, a Micro Aviation Club vezetője  Abu Dhabi, az emírségek egyesülésének 37. évfordulója  Abu Dhabi, ünneplő fiatalok nemzeti színekbe öltözve  Abu Dhabi, az emírségek egyesülésének 37. évfordulója  Abu Dhabi, az emírségek egyesülésének 37. évfordulója  Abu Dhabi, az emírségek egyesülésének 37. évfordulója  Abu Dhabi, Viczián Csaba fotó nagymester munkában  Abu Dhabi  Abu Dhabi  Abu Dhabi  Abu Dhabi, az emírségek egyesülésének 37. évfordulója  Abu Dhabi, az emírségek egyesülésének 37. évfordulója  Dubai, kókusztej ivászat  Dubai, a sivatag szélén  Dubai, a sivatag szélén  Dubai, homokbuckákon  Dubai, homokbuckákon  Dubai, homokbuckákon  Dubai  Dubai  Burj Dubai, a világ jelenleg legmagasabb épülete, több mint 800m magas
 Dubai, Emirates Airbus A380
 Dubai, indulás haza Emirates Boeing 777-tel  Dubai, indulás haza Emirates Boeing 777-tel  Hazafelé, Budapest felett

 

Vissza a Galériába
Főoldal
Siklóernyőzés
Fotó, Videó